"Kikémleltünk a folyosóra, hogy Hortensia nővér távollétéről megbizonyosodjunk. Aztán óvatosan átsurrantunk abba a terembe, amelyen átjöttünk. A nyomorult alakok aggodalommal vegyes kíváncsisággal pislogtak ránk. Volt, amelyik irigyen lesett bennünket.
- Vigyázzon, mert ezek képesek nekiesni a nyakának, és kiszívni a vérét, hogy visszafiatalodjanak - súgta Fermín.
- A koruk miatt olyan ártatlanoknak tűnnek, mint a ma született bárány, de köztük is ugyanúgy vannak csirkefogók, mint odakint. Ők azok, akik túlélték és eltemették a többieket. Ne sajnálja őket! Na, lássuk, maga kezdje ebben a sarokban, ezeknek nincs foguk.
Ha Fermínnek az volt a célja, hogy bátorságot öntsön belém, hát nem vált be a módszere. Mosolyt erőltettem az arcomra, úgy néztem végig a sarokban pihegő emberi roncsokon. Már a puszta jelenlétük is olyan volt számomra, mint valami élő propaganda, amelynek az a célja, hogy rávilágítson a világegyetem erkölcsi sivárságára és gépies könyörtelenségére, hogy a hasznavehetetlen tagjait kilöki magából. Fermín, mintha csak gondolataimban olvasott volna, jelentőségteljesen bólintott.
- A természet valójában egy szívtelen, kegyetlen ribanc. Ez a szomorú valóság - mondta. - Na, szedje össze magát, és lásson hozzá!"
Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd.
