"A lány most már nem nézett rá, s nem is integetett. Ismerte minden arckifejezését, tudta, valamin erősen töri a fejét, vizsgán szokott ilyen lenni, mikor tudja már, mit kell felelnie, és nagyon szépen akarja megfogalmazni, hogy mindenki el legyen tőle ragadtatva. Állt a kanyarodóban, a szilaút alján, aztán, mikor a harmadik amerikai autó is előrelendült, ahogy a kisfiútól látta az imént, nekitáncolt a kocsinak. A szürke autó volt, ami elébe ledobta magát, az úgy vágta félre, mint a rongyot.
Később, sokkal később, mikor már tudott beszélni erről, a fiú azt mondta, hogy a tömeg, amely a legkisebb rendellenességre felvisít és tombol, egyetlen hangot nem adott ki akkor, csak a fékező autó kerekeinek küzdelme hallatszott, s hogy a lány nem szólt, úgy halt meg, némán, és mikor ő odaért hozzá és mellétérdelt, egy karcolás sem látszott az arcán, keze puhán, kifordult, gömbölyű tenyérrel feküdt, ahogy a friss halál oldalra csapta, és pénzt kért halva is, ilyen trükkösen, ilyen nyomorultul, pénzt, saját bátorsága és ügyessége jutalmául, mint a gitáros fiútól tanulta, hogy ott maradhasson a szigeten egyetlen éjszakára Szent Róza ünnepén."
A novelláskötet első megjelenése idején az író már nemcsak ismét saját útját járhatja, de arénája is tágul a külföld jelentkezésével: az első, német kiadás után egzotikusabb országok kiadóit is eléri a Hortobágy felől fújó szél lehelete: az indulás a nagyvilágban letagadhatatlan siker. A marxista kritika persze nem boldog, ám az író, ahogy a tárgyilagos üldözést kibírta, nem könnyen, de elviseli, hogy saját népének képviselői hol meg-, hol letagadják idegenben elért eredményeit, az akkori Magyar Nemzet egyik munkatársa árulja el neki, a megvehető kollégák egy-egy jól elhelyezett aknáért háromszázzal kapnak többet cikkenként. Nem könnyű elviselni, még mindig nagyon fiatal, s mindannak megértéséhez, amit átél, meg kell várnia, míg Creusa cinikus bölcsességét megérleli benne az idő.
Egyelőre utazik, rengeteget, sok országba. Nyelveket tud, ha kifogy a felolvasókörút idegenre fordított szövegeiből, maga mesélget, szívesen csinálja. Persze műsorral indul, így jön létre lassanként, az apróbb-nagyobb, folyóiratokból kimásolt vagy felkérésekre készült anyagrészekből szerkesztett Alvók futása, amelynek első kiadását ez a mostani néhány, később készült írással még kiegészítette, hiszen a kötet megjelenése évében aligha ábrázolhatta volna úgy az emigránst, ahogy az író novellája tette, sem az egy fedél alatt élő ártatlan gyilkosokat, akik egyben egymás áldozatai.
Egyébként: az idő múlik, az életnek lassan vége, az író szeretné, ha az olvasók, akiktől többet kapott, mint amennyi bármikor visszafizethető, nem felejtenék el, mit üzent nekik a Kakasszóban, amely egyazon történetet világít meg négy reflektorral, azaz négy emberrel; mindegyikük a színigazat mondja-gondolja, mindegyik tanúságtétele hiteles, senki nem hazudik, az igazságot mégse tudja senki, csak a kakas. Ám úgy hallgassa mindenki a saját hajnali ébresztőjét, hogy ne a hangforrást keresse, mert az helyszínenként és politikai ciklusonként változik, csak az igazságot, amely elájul szégyenében, ha meghamisítják, nem értik meg vagy elhallgatják. A novelláskötet a részvét rózsafüzérére fűzött történetekkel közvetíti az író üzenetét: sokféle módon vállaljátok egymás terheit. Az Alvók álombéli futása nem érvényes. Csak azoké, akik mások
