"Igencsak Armande-ra vall az is, hogy beavatkozzon - még a síron túlról is! -, és megbolygassa a lelki nyugalmamat a régvoltról őrzött emlékekkel. Azt mondja, csokoládé van a paradicsomban. Milyen istenkáromló, illetlen gondolat, lelkem titkolt legmélyén mégis abban reménykedem, hogy igaza van."
Nem mindig kap levelet az ember a halottaktól
Négy év telt el a Csokoládécipő óta, és Vianne még mindig Párizsban, egy lakóhajón él Roux-val. Ám a változást hozó nyárvégi széllel levél érkezik egy halottól, és visszafújja őket Lansquenet-be, a délnyugat-franciaországi faluba, ahol Vianne annak idején csokoládéboltot nyitott...
Az elmúlt években azonban Lansquenet is megváltozott. Les Marauds-ban, a folyó túlpartján marokkói közösség telepedett le, tetőtől talpig feketébe öltözött, lefátyolozott nők járnak-kelnek, a levegőben tömjén, fűszerek, kif és metatea illata úszik, és a templommal egy minaret néz farkasszemet... És nem csak a betelepülők hoztak magukkal változást. Vianne egykori ellensége, Francis Reynaud atya kegyvesztett lett, és fenyegetés veszi körül. Lehet, hogy Vianne az egyetlen, aki megmentheti?
"Nagyobb szükségünk van a varázslatra, mint valaha - vallja az írónő. - De az én varázslatom sosem a tűzijátékról szólt, hanem a hétköznapi dolgok mágiájáról... arról, hogy apránként megváltoztassuk a körülöttünk levő világot és persze azt is, ahogy mások látnak minket, mert ez az a mágia, amelyhez mindannyian hozzáférünk."