"Crofton az erdő peremén most felegyenesedett. Már szokatlan volt, hogy áll. Úgy hatott, mint egy medve, ha két lábra ágaskodik. Amikor látta, hogy nem üldözik, ismét kezeire ereszkedett, vállán keresztül még egyszer visszapillantott, aztán eltűnt a sűrűségben.
Nem szóltunk semmit, de Crofton furcsa távozása mélységes hatást gyakorolt ránk. Valahogy arra késztetett bennünket, hogy alaposan szemügyre vegyük egymást, először azóta, hogy kijöttünk a síkságra. Amit láttunk, csöppet sem volt biztató. Most vettem észre először, hogy Rogers is meggörnyedt. Hogy Odgen görnyedten járt, azt megszoktuk; eleinte a sebe miatt kellett görnyednie, amit természetesnek tartottunk; de sebe begyógyult és görnyedt tartása mégis megmaradt. Grant hadnagy is görnyedten járt és - miként most láttam - Jesse, Bradley őrmester, Whip szintén. Ekkor hirtelen ráeszméltem arra, hogy magam is előrehajolva járok. Csakhamar megértettem az okát. Amit megpróbáltam kiegyenesedni, rettentő fájdalmat éreztem a gyomromban. Mintha gyomrom összezsugorodott, összeragadt és arra kényszerített volna, hogy összehúzzam magam. Ki tudja, mióta tartjuk magunkat így, ösztönszerűen engedelmeskedve a gyomorgörcs parancsának. Eddig nem is vettük észre.
A furcsa testtartáson kívül feltűnő volt bajtársaim tekintete. Hogy rongyosak, piszkosak, szakállasak, az nem is volt feltűnő. Ilyen groteszk csapatot legvadabb álmaimban sem tudtam volna elképzelni azelőtt; legtöbbünk mezítláb járt és lábait mindenféle rongyokkal védte a szúrós ágak és tüskék ellen. Ebben azonban nem volt semmi különös. Annál megdöbbentőbb volt társaim szeme. Ezek a szemek mélyen besüppedtek koponyájukba és körös-körül a hús vörös volt, mint a máj, vörös, mintha tüzes vassal nyomkodták volna meg. A vörös gyűrűk alatt a szemek tompán és tétován meredtek a világba; az orrok annyira hústalanok voltak, hogy madárcsőrre emlékeztettek; a két szemöldök közt mély, nagyon mély redők, mintha szüntelen kétségbeesett töprengés ásta volna őket. Ezek a szemek és ezek a vékony csőrös orrok minden egyes embert, akire ránéztem, még a szelíd Jesse Beachamot is ragadozó madárhoz tették hasonlatossá. És rájöttem arra, hogy a civilizált világ közepéni s azok az emberek, akiknek arca ilyen vad, kapzsi és ragadozó, talán szívük mélyén nem is gonoszak, csak a gond és szenvedés formálta arcukat ilyenné."
Újabb kiadásban kapja kézhez a magyar olvasóközönség Kenneth Roberts népszerű könyvét. A lebilincselően izgalmas történet főhőse Rogers őrnagy, a Rangerek parancsnoka, aki úttalan utakon, Kanada érintetlen őserdein keresztül vezeti maroknyi csapatát győzelemre. A természet legyőzője, a kemény katona azonban nem tud megbírkózni kora társadalmának kicsinyes, szűk látókörű embereivel és sorsa tragikus kietlenségbe torkollik. A széles ívelésű történet hátterét a francia és angol gyarmatosítók harca, az indián törzsek fokozatos visszaszorításának és az amerikai függetlenségi háborúnak története adja.
