"George nem szerette a pincét, már a lépcsőn lefelé menet is szorongott, mert úgy képzelte, valami leselkedik a sötétben. Tudta, hogy ez csacsiság, megmondta a papája, megmondta a mamája, s ami a lényeg, Bill is megmondta, de akkor is...
Attól is viszolygott, hogy kinyissa az ajtót és villanyt gyújtson, mert mindig arra gondolt - bár ezt a mérhetetlen butaságot még elmondani sem merte senkinek -, hogy mialatt ő a kapcsolót keresi, valamilyen félelmetes karmos kéz könnyedén a csuklójára siklik - aztán letaszítja a sötétbe, amelyből nyirkos szemét és rothadó zöldség bűze árad. Micsoda hülyeség! Nem is léteznek ilyen karmos-szőrös, fenyegető szörnyek. Persze időnként megesik, hogy valaki begolyózik és megöl egy csomó embert - Chet Huntley is be szokott számolni ilyen dolgokról az esti híradóban -, és persze itt vannak még a komcsik is, de az ő pincéjükben nem lakik semmiféle vérszomjas izé. Mindhiába - a gondolat azért ott kísértett George tudatában. És azokban a véget nem érően hosszú pillanatokban, amíg jobb kezével kitapogatta a kapcsolót (bal karjával halálra szántan az ajtókeretbe kapaszkodva), a pinceszag egyre erősödött, míg szinte az egész világot betöltötte. A doh, a szemét, a rég semmivé bomlott zöldség sokféle szaga olvadt össze egyetlen, félreismerhetetlen, mindent betöltő szaggá - a szörnyetegnek, e minden szörnyetegek legszörnyebbikének bűzévé. A lényt, amely ilyen bűzt terjesztett, nem tudta volna megnevezni, csak azt tudta, hogy ott gubbaszt leskelve a mélyben, ugrásra készen. Amúgy mindenevő, de azért elsősorban mégis kisfiúhúsra feni a fogát."
Heten voltak, gyerekek - mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból viszsatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele - hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az.
Ahány oldal Stephen King terjedelmes regénye, annyi meglepő esemény, váratlan fordulat. Az író rajongói ezúttal is azt kapják, amire számos nagysikerű művének ismeretében bizton számítanak.
A könyvből Tommy Lee Wallace kétrészes filmet készített, amelyet nemrég az ORF tévécsatorna is vetített.
