"Most a Kapitány tett fel egy újabb kérdést: hogyan utasíthatna vissza egy férfi - s ez egyben becsületbeli dolog is - egy csinos nőt, amikor az, megszédülve a szép szavaktól, hasonlónak tartja a templom szentjéhez, megbolondul a dús fekete hajának hullámaiból szálló illattól, a karjába hull, betömött fogakkal, de örökre megsebzett szívvel? Az embernek férfiúi becsülete is van. A Kapitány nézete szerint a fogorvos inkább áldozat, mint bűnös, inkább szánalomra, mint megbélyegzésre méltó. Mit tett volna ön, Mauríció doktor úr, ha dona Sinházinha, azzal a pompás testével, pucéron, fekete harisnyában, önre vetette volna magát? Elfutott volna, segítségért kiabálva?"
Szegfű és fahéj - Egy brazíliai város történetéből
A világhírű brazil író életművében fordulónak tartják ezt a regényt: ezzel kezdődik pályájának harmadik és sikerekben leggazdagabb szakasza, melyet oly dús művészettel megalkotott művek fémjeleznek, mint A vén tengerész, Az éjszaka pásztorai és főleg a Flor asszony két férje. Itt, a Gabirelá-ban tűnik fel Amado új modora, amelyben az epés indulat a szelíd iróniának és a bővérű humornak adja át a helyét, de úgy, hogy ez nem gyengíti, hanem inkább hitelesíti azt a társadalombíráló kedvet és közéleti elkötelezettséget, amely Amado minden művét jellemzi. Ebben az élvezetes szerelmi történetben Gabriela, a szép félvér lány az anyaföld nyugalmát egyesíti magában a vihar szenvedélyességével, és nemcsak kitűnő szakácsnőnek, hanem fölülmúlhatatlan szeretőnek is bizonyul. "Botlása" után pedig szerelmesének, a gyöngéd bártulajdonosnak van ereje, hogy kesztyűt dobjon a kisváros maradi erkölcseinek, és a maga életén példázza, hogy temeti el a kibontakozó polgárosodás a hűbéri oligarchia és az ököljog világát.