"- Hiszen boldog vagyok - mondta.
Csak álltam és néztem. Egyetlen szó volt csupán, de ezt az egy szót még soha így ki nem mondták előttem. Ismertem már asszonyokat, de csak futó viszonyaim voltak, egy-egy kaland, egy hangulatos óra, egy este, menekülés önmagamtól, a kétségbeeséstől, a bennem lakozó ürességtől. És nem is kellett egyéb, hiszen jól megtanultam, hogy az ember semmiben sem bízhatik meg, csakis önmagában és legföljebb a bajtársában. Most pedig egy csapásra rájöttem, hogy jelentek valamit egy embernek, már a puszta jelenlétem is jelent neki valamit, s hogy boldog, ha mellette vagyok. Ez így elmondva kissé egyszerűen hangzik, de ha elgondolja az ember, akkor rájön, hogy iszonyú nagy dolog, hogy egy életre szól. Olyan erő ez, amely ízekre tépheti az embert, és tökéletesen meg is tudja változtatni. Egyszóval szerelem, de ugyanakkor más egyéb is. Valami, amiért élni lehet. A szerelemért nem élhet egy férfi. De egy emberért igen!"
A regény az első világháborút együtt átvészelő bajtársak megható, közös erőfeszítéséről szól, arról, hogy miként próbálnak a romokon töretlen kedvvel, összetartással, egymást segítve új életet teremteni. A bajtársiasság mellett a könyv fő motívuma egy nagy szerelem, amely azonban tragikus véget ér. Remarque műve érdekes színtereken játszódik: homályos kocsmákban és sejtelmes mulatókban, a nyüzsgő berlini utcákon, majd egy svájci tüdőszanatórium zárt és éppen ezért kicsit titokzatos világában. A főszereplők körül ott élnek, szenvednek a társadalom számkivetettjei, a gazdasági válság kezdeti időszakának munkanélkülijei és az élettől megkínzott öngyilkosjelöltek. A regény mégsem lehangoló, mert egy pillanatig sem hagy kétséget afelől, hogy az összetartás, a barátság, a szeretet az élet.
