"Egy forró déli órában pillantotta meg: ott varrogatott mellette a tornácon, nem sokkal azután, hogy Meme a zárdába ment. Azonnal ráismert, és egyáltalán nem látta félelmetesnek: hosszú hajú, kék ruhás asszony volt, a külseje kissé divatjamúlt, és némiképp Pilar Ternerához hasonlított, konyhalány korában. Fernanda többször is elment mellette, de nem látta meg, pedig a halál oly valóságos, oly emberi volt, hogy egyszer megkérte Amarantát, legyen szíves, és fűzze be a cérnáját a tűbe."
"A szép Remedios...soha nem tudta meg, amíg e világban élt, hogy megmásíthatatlan sorsa, a lázító nőiesség mindennapos katasztrófát jelent. Valahányszor Ursula tilalmát megszegve az ebédlőbe lépett, páni kétségbeesésbe sodorta az idegeneket. Nagyon is szembeötlő volt, hogy a durva ing alatt teljesen pucér, és senki sem látta be, hogy nem kacérságból borotválja kopaszra tökéletes fejét, s az sem bűnös kihívás, ha a meleg miatt szemérmetlenül feltárja a combját, vagy ha élvezettel szopogatja az ujjait, miután puszta kézzel a szájába rakta a falatot. Azt viszont egyik családtag sem tudta, amit az idegenek tüstént érzékeltek: a szép Remedios valami izgató levegőt, kínzó fuvallatot áraszt, amely órák múlva is érződik mindenütt, ahol megfordult. Szerelmi viharokban edzett férfiak, akik a világ minden próbáját kiállták, megesküdtek rá, hogy még soha nem éreztek olyan gyötrő vágyat, mint amit a szép Remedios természetes szaga vált ki belőlük."
