Ez a köny viszont egyáltalán nem buszon olvasós, erre elég hamar rájöttem. Este kell olvasni, síri csöndben és megszakítás nélkül az egészet egyben, így tényleg elhittem, hogy világvége van és halál és elkeseredés. A vége nekem teljes csalódás, hogy apa meghal, és ahelyett, hogy magával vinné a fiút is és tényleg vége lenne mindennek, és átadhatnám magam a tömény depressziónak, erre nem az útjába akadnak kb. két önálló lépés és fél oldal után a "jók", akiket az előző 280 oldalon át keresett?! na ne már.
"Mikor végül mindannyian eltávozunk senki más nem marad itt csak a halál és az ő napjai is meg lesznek számlálva. Ott áll majd az úton és nem lesz semmi dolga és nem lesz senki akivel bármit tehetne. Így szól majd: ezek meg hová tűntek? És ez így lesz. Mi baj van ezzel?"
Iván beleolvasott, és idegbajt kapott attól, hogy nincsenek gondolatjelek és vesszők, egyáltalán sehol. Érdekes, nekem fel sem tűnt amíg nem mondta, mert én odaraktam magamban, nekem nem hiányoztak. És hát nyilvánvaló, hogy amikor vége a világnak, akkor a vesszőknek és az írásjeleknek is vége, nincs többé jelentőségük.
Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem mutatja meg az arcát az elpusztult világnak. A "vég" után apa és fia bandukolnak éhezve és fázva az úton, keresve a maradék kis jót, ami túlélhette a pusztulást. Az anya már föladta a keresést. A férfi pisztolyában csupán két golyó van, ami kevés az ellenség legyőzéséhez, viszont éppen elegendő önmagunk legyőzéséhez és az Isten végső megtagadásához. Vajon mikor tudnak teljesen lemondani a reményről, és vajon képes-e a férfi ennyire drasztikus módon "megmenteni" fiát a rosszabb haláltól? A Földön, ahol az emberi élet az utolsó, a ragadozók saját fajtájukra vetemednek. Apa és fia vérengző szerencsétlenek közt próbál eljutni az óceánpartra, egy új élet reményében, és ha ez a vágyuk sem teljesül, legalább végre föladhatják...
