A Lilla adta kölcsön azzal, hogy három óra alatt kiolvasta, és tényleg olyan. Hosszú ideje ez végre egy olyan könyv volt, amit nem bírtam letenni, imádtam. Persze az ilyenek után megint ki akarok lépni a munkahelyemről és el akarok menni mosogatólánynak egy étterembe ahol a kedves séf majd megtanít végül főzni, de mindig ez van, már megszoktam.
"Chicago sűrűjében nevelte föl litván zsidó anyja, aki szegénységben nevelkedett, gyakran emlegette is, hogyan használták ki a végletekig a csirkében rejlő lehetőségeket, és ezért volt az is, hogy amint egy étteremben kihozták az ennivalóját, ő azt azon nyomban félbevágta, és kért hozzá egy éthordó dobozt. Úgyis túl nagyok az adagok, dörmögte az úszógumiját paskolgatva. Az ételét csak úgy volt hajlandó kiadni a kezéből, ha szép sarkosra volt levágva, mivel úgy vélekedett, hogy egy hajléktalan csak még rosszabbul érezné magát, ha olyan ételt kellene megennie, amelynek a szélein harapásnyomok éktelenkednek - mintha, mondta, kutyák vagy baktériumok lennének. A méltóság, mondta fél adag lasagnáját a dobozba átemelve, nem részletkérdés."
Kilencedik születésnapjának előestéjén a mit sem sejtő Rose Edelstein, az iskolaudvari játékok és a zaklatott szülői figyelem perifériáján létező kislány beleharap édesanyja házi sütésű csokoládés citromtortájába, és rájön, hogy varázslatos képességgel rendelkezik: a süteményben képes megízlelni az anyja érzéseit.
Legnagyobb döbbenetére fedezi fel magában ezt az adottságot, az anyjából ugyanis - az ő életvidám, ügyes kezű, tevékeny édesanyjából - a lemondás és a kétségbeesés íze árad. Az ételek egyszeriben - és életre szólóan - veszedelemmé, fenyegetéssé válnak Rose számára. Bármelyik étkezésnél bármi kiderülhet. A bátyja, Joseph pirítósát képtelen megenni; a sarki pék sütijét harag ízesíti; a szőlődzsem savanyú nehezteléssel teli.
Átokkal is felérő adottsága révén a kislány olyan titkos tudás birtokába jut, amit minden család elrejt a világ szeme elől - az édesanyja családon kívüli életét, az édesapja elhidegülését, Joseph hadban állását az egész világgal.
Ám Rose felcseperedvén mégis megtanulja hasznosítani ezt az adottságát, és rájön, hogy vannak olyan titkok, melyeket még az ő ízlelőbimbói sem képesek érzékelni.
A citromtorta különös szomorúsága sziporkázó mese arról, hogy milyen mérhetetlenül nehéz tiszta szívből szeretni valakit, akiről túlságosan sokat tudunk. A szívszorítóan mulatságos, bölcs és szomorú történet azt bizonyítja, hogy Aimee Bender olyan író, akinek káprázatos prózája a mindennapi élet furcsaságait veszi górcső alá.
Aimee Bender két ízben kapott Pushcart-díjat, 2005-ben Tiptree-díjra jelölték. Számtalan antológiában jelentek meg írásai, műveit eddig tíz nyelvre fordították le. Los Angelesben él.
