"Janet biztosított róla, hogy a szalonban fogadhatom a férfilátogatóimat. Ha gyanúm nem csal, ez a veszély nem fenyeget itt. A szomszéd béresén, egy magas, sovány, csepűhajú fiatalemberen, Sam Tolliveren kívül még nem láttam "férfit" Valley Roadban. Egyik este átjött, és egy órán át ült a kerítésen, az elülső veranda közelében, ahol Janettel kézimunkáztunk. Ezalatt két megjegyzés hagyta el a száját: "Vegyen mán mentacukrot, kisasszony; csuda jó a hurutra", és "Fenemód sok a szöcske ma este. Egen." volt a másik."
"Utolsó látogatása óta nem találkozott a mentacukros, nyurga és csepűhajú Samuellel. Csak néha mentek el egymás mellett az úton. Egy meleg augusztusi este azonban beállított, és ünnepélyesen letelepedett a verandán álló egyszerű padra. Szokott munkaruháját, azaz egy agyonfoltozott nadrágot és egy kék vászoninget viselt, amelynek elfogyott a könyöke, fején pedig egy szakadt szalmakalapot. Elgondolkodva rágott egy szalmaszálat, és a rágást akkor sem hagyta abba, amikor Anne-re nézett. Anne kelletlen sóhajjal félretette a könyvét, és felvette a hímzését. Sammel úgyis lehetetlen beszélgetni, gondolta.
Ám hosszú hallgatás után az ifjú megszólalt:
- Elmék innét - mondta, és a szomszéd ház irányába intett a szalmaszállal.
- Valóban? - kommentálta Anne udvariasan.
- Egen.
- És hova készül?
- No, gondútam, vennék mán magamnak egy saját házat. Vóna is egy odaát, Millersville-ben, amék megfelelne. De ha kibérlem, kéne ám egy asszony is.
- Hát persze - felelte Anne bizonytalanul.
- Egen.
Újabb hosszas csend következet. Végül Sam megfontoltan kihúzta a szalmaszálat a fogai közül, és így szólt:
- Elfogadna engem?
- Tessék?! - tátogott szegény Anne.
- Elfogadna engem?
- Úgy érti, hogy... magához mennék-e?
- Egen.
- Jaj, de hát alig ismerem! - paprikázódott fel Anne hirtelen.
- Maj' megismér, ha mán házasok leszünk - nyugtatta meg Sam.
Anne összekaparta megtépázott méltósága maradványait:
- Természetesen szó sem lehet róla - mondta felvetett fejjel.
- Mér', hisz rosszabbul is járhatna - vitatkozott Sam. - Tudok dógozni, nem kímélem magam, és pénzem is van a bankba'.
- Erről hallani sem akarok többet. De hogy jutott eszébe egyáltalán, hogy ezzel előálljon? - kérdezte Anne, akiben az első méreg után felülkerekedett a humorérzék, látva, micsoda lehetetlen helyzetbe került.
- Há' szemrevaló, oszt olyan határozottan mén. Lusta asszony nem kő nekem. Gondújja csak meg! Egy darabig még tudok várni. NO, mennem kő. Meg kő fejjem a teheneket."
Anne egy időre maga mögött hagyja szeretett Prince Edward-szigetét a kingsporti Redmond College kedvéért. Itt nemcsak matematikából, görögből és számos egyéb tárgyból vesz leckéket, hanem fontos dolgokat tanul az életről és a szerelemről is. Anne barátnőjével, Priscillával beköltözik Patty Házába, befogad egy kóbor macskát, ötször megkérik a kezét (a leánykéréseket rendre visszautasítja), és ez alatt egyre azon tűnődik, miért akarja Gilbert Blythe elrontani tökéletes barátságukat azzal, hogy folyton a szerelemről szónokol neki.
Hamarosan azonban gyökeresen megváltozik az élete, amikor felbukkan Roy Gardner. Roy jóképű és gazdag, egyszóval pontosan az a férfi, akit Anne megálmodott magának. Amikor azonban eljön a pillanat, hogy kimondja a boldogító igent, a lány arra kényszerül, hogy számot vessen önmagával és érzelmeivel. Vajon mi vagy ki áll Anne boldogságának útjába? És vajon elmegy-e a lány addig a pontig, ahonnan már nincs visszaút?
